Új komodói varánuszokkal gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark

    Nyíregyháza, 2016. március 8., kedd (MTI) – Az év végén elhullott tenyészpár pótlására két új komodói varánuszt (Varanus komodoensis) kapott a prágai állatkerttől a Nyíregyházi Állatpark – közölte honlapján kedden az intézmény.
A Florián és Durian névre keresztelt ötéves hímek már beköltöztek az állatpark Zöld Piramisába – olvasható a www.sostozoo.hu oldalon.
A két hüllő a 2010-ben Indonéziából, tudományos célból kapott varánusz tenyészpár pótlására érkezett az állatparkba. Az akkor tizenhat éves hím Bagolhoz és nyolcéves párjához, Indrihez a szaporulat szempontjából sok reményt fűztek a szakemberek és gondozók: bár az első év sikerrel kecsegtetett, később kiderült, hogy Indri tojásai terméketlenek voltak. A következő évtől kezdve egyre kevesebb és egyre deformáltabb tojás került a fészekbe, ami azt mutatta, hogy az állat fokozatosan öregszik.
Bagolnak egy évvel ezelőtt ízületi problémái jelentkeztek, amelyet sikerült kezelni, de közben Indri is egyre nehezebben mozgott. Tavaly év végén – néhány hónap különbséggel – mindkét állat elpusztult.
A két fiatal állatot saját tenyészetéből ajánlotta fel a Nyíregyházi Állatpark számára a prágai állatkert. A “kamasz” varánuszok most körülbelül 150-160 centiméter hosszúak, Florián 27, míg Durian 21 kilogramm súlyú. Mire elérik kifejlett korukat, ők is három méter hosszú és száz kilogrammos sárkányokká válnak.
A komodói varánusz a ma ismert legnagyobb termetű gyíkféle. A természetes élőhelyén, az Indonéz-szigetvilágban csúcsragadozónak számító, komodói sárkányként is emlegetett faj egyik különlegessége veszélyes harapása, mivel az állat szájüregében olyan kórokozó baktériumok élnek, amelyek a vérbe jutva pár napon belül vérmérgezést, majd halált okoznak.
Az óriásgyík további különleges tulajdonsága, hogy képes a szűznemzésre, vagyis a nőstények alkalmanként hímek nélkül is képesek utódoknak életet adni. Több európai állatkertben születtek már ilyen módon varánuszok.

– MTI –
– MTI Fotó: Balázs Attila –

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .