Strasbourgi bírák kártérítést ítéltek meg egy hosszú ideig előzetesben tartott, nyugalmazott magyar tábornoknak

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti:

Brüsszel, 2015. július 21., kedd (MTI) – Kártérítést ítélt meg kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága egy nyugalmazott magyar tábornoknak, mert megítélése szerint fogva tartásánál sérelmet szenvedtek – az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett – jogai.

Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetőjeként a Szilvásy György volt titokminiszter és mások elleni büntetőper vádlottja volt. Strasbourgban amiatt indított pert a magyar állam ellen, mert úgy vélte, hogy az ellene folyó büntetőeljárás során indokolatlanul hosszú ideig tartották előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben.
Arra hivatkozott, hogy csaknem 60 éves, büntetlen előéletű, és szilárd családi háttérrel rendelkezik. A hatóságok ennek dacára szökés veszélye miatt elutasították szabadlábra helyezési kérelmeit. A nyugalmazott tábornok kilenc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd egy évet házi őrizetben, végül 2013 márciusában lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene. 2013 júliusában 2 év és 10 hónapos börtönbüntetést szabtak ki rá kémkedés miatt, de azt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a múlt hónapban megsemmisítette, és az eljárás megismétlését rendelte el.
A strasbourgi bírák szerint a magyar hatóságok valóban megsértették Galambos szabadsághoz fűződő jogait. Az európai emberi jogi egyezmény szerint ugyanis senkit sem szabad indokolatlanul fogva tartani, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét ésszerű időn belül kivizsgálják, az ítélethozatalig pedig szabadlábon védekezhessen. A strasbourgi bíróság szerint Galambos jogai azáltal is sérültek, hogy az igazságszolgáltatás nem vizsgálta ki elég gyorsan, hogy jogszerűen tartják-e fogva ítélet nélkül. A panaszos szerint sem ő, sem ügyvédje nem kapta meg a vádhatóságtól a fogva tartás meghosszabbítására, illetve a szabadlábra helyezésére vonatkozó ügyészi indítványt.
A bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében 6500 euró (körülbelül kétmillió forint) kártérítés és 3000 euró perköltség megtérítésére kötelezte a magyar államot. A döntés ellen a panaszos és a kormány egyaránt fellebbezhet.

– MTI –

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .