Rio 2016 – Douchev-Janics jó formában érzi magát

    Rio de Janeiro, 2016. augusztus 12., péntek (MTI) – Douchev-Janics Natasa úgy érzi, jó formában várja a riói olimpia hétfőn kezdődő kajakversenyeit.

A háromszoros ötkarikás bajnok, ötödik olimpiáján vízre szálló Douchev-Janics a játékok honlapjának csütörtökön adott interjújában elmondta, már nagyon várja a versenyt.
“Csak Isten tudja, mi fog történni augusztus 16-án” – utalt a 200 méteres versenyszám döntőjének időpontjára. – “Úgy érzem, napról napra jobb leszek. Azt hiszem, hogy jó formában vagyok.”
A 34 esztendős, 19-szeres világ- és 19-szeres Európa-bajnok megjegyezte: majd az olimpia után lesz időszerű az, hogy eldöntse, folytatja-e még további négy évig pályafutását.
Douchev-Janics felidézte, hogy amikor 2014-ben gerincsérvvel megoperálták, és a műtétet követően először állt lábra, 16 perc alatt sétált le egy kilométert, és az első mért kajakedzésén 2 kilométert az egyéni legjobbjánál két perccel lassabban teljesítette.
“Láttam, hogy az edzés fogja visszaadni a normális életemet, úgyhogy újra edzésbe álltam” – hangsúlyozta Douchev-Janics Natasa, aki négy éve Londonban bronzérmet nyert 200 méteren.

– MTI –