Rio 2016 – A birkózó szövetség jelzi aggályait a Lőrinczet sújtó bíráskodás miatt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti:
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 16., kedd (MTI) – A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) a Magyar Olimpia Bizottsággal (MOB) egyeztetve jelzi aggályait a nemzetközi szövetség (UWW) vezetésének és megvizsgálja az esetleges jogorvoslati lehetőséget a Lőrincz Viktort sújtó bíráskodás miatt.

“A bronzéremért vívott mérkőzés a versenyzők részéről szabályos, kemény küzdelem volt. Viktor kiválóan, kezdeményező szellemben és okosan birkózott, mindent megtett a bronzérem elnyeréséért. Ugyanakkor a mérkőzésvezetők sajátos döntései miatt vitatható végeredmény született” – olvasható a magyar szövetség keddi közleményében a kötöttfogásúak 85 kilós súlycsoportjának hétfői küzdelmeivel kapcsolatban.
Az UWW hatályos szabályzata szerint óvás nem létezik, a szőnyegen kihirdetett eredmény semmiféle módon nem változtatható meg.
“Ennek ellenére a Magyar Birkózó Szövetség a MOB-bal egyeztetve jelzi aggályait az UWW vezetése felé, és megvizsgálja az esetleges egyéb jogorvoslatok lehetőségét. Az MBSZ teljes mellszélességgel kiáll Lőrincz Viktor mellett, akit a hazai birkózótársadalom az olimpia hőseként, s egyben érmeseként tisztel” – szögezi le az MBSZ.
Lőrincz 3-2-re vezetett a német Denis Kudla ellen, amikor fél perccel a meccs vége előtt a bíró – érthetetlen okból – megintette a magyar versenyzőt 3-3-ra alakítva az állást, s mivel így az ellenfél szerezte az utolsó pontot, ő nyerte a helyosztót, Lőrincz pedig ötödik lett.

– MTI –
– MTI Fotó: Kovács Tamás –

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .