Pünkösd a Sóstói Múzeumfaluban

    Nyíregyháza, 2015. május 18., hétfő (MTI) – Pünkösdi királynéjárásra és királyválasztásra, valamint Árpád-kori udvari játékokra és szabadtűzi főzésre várják a látogatókat pünkösdhétfőn a Sóstói Múzeumfaluba.

Kisgyörgy Tamás, a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő skanzen munkatársa hétfőn az MTI-nek elmondta: május 25-én az egykori hagyományokat, népszokásokat elevenítik fel az intézményben, ahol 10 és 17 óra között rendezik az ünnepi programot.
A régi királynéjárást a Lókötők Néptáncegyüttes tagjai elevenítik fel, akik a “mavagyonolást” mutatják be. A Ma vagyon, ma vagyon, piros pünkösd napja kezdetű népdalból eredő szokás valamikor termékenységi varázslás volt, a lányok portáról, portára jártak és bő kendertermést kívántak az ott lakóknak. Királynéjukat magasra emelve kiabálták: “Ekkora legyen kendtek kendere!”.
A haszonnövény igen fontos volt egykoron, a kenderkóróról vízben áztatással választották le a rostját, majd szárították, tilolták, a csepűből fonalat fontak, abból pedig vásznat szőttek.
A lányok után a néptáncos fiúk versenye következik, akik a pünkösdi királyi címért mérik össze tudásukat, erejüket. A cím sok-sok kiváltsággal járt a régmúltban, a győztes a legények vezetője, a vitás kérdések bírája volt, s minden mulatságba meghívták a faluban, sőt a helyiek állták a számláját a kocsmában.
Délben az Aprófalva Hagyományőrző Együttes tagjai csikós és betyárdalokkal kívánnak majd jó étvágyat.
A skanzen Árpád-kori falurészében a honfoglaláskori ételt, az elődök híres füstölt húsos köleskásáját kóstolhatják meg a látogatók. Bekapcsolódhatnak az Árpád-kori udvari játékokba is, valamint megtekinthetik az álló szövőkeretes szövést és a halászháló-készítést. Tárlatvezetés is lesz a honfoglaláskori létesítményekben, amelyeket történeti források és régészeti feltárások alapján építettek fel a múzeumfaluban.
A programot előadás, bábjáték, műhelybemutatók, kézműves foglalkozások színesítik.

– MTI –