Nyitott Városháza program – Már lehet jelentkezni

    Október 17-én ismét megnyílnak a Városháza kapui az érdeklődő nagyközönség előtt. Idén a Krúdy Napok rendezvénysorozat keretében zajlik a „Nyitott Városháza” program.
A program célja, hogy a városlakók ingyenes tárlatvezetéssel megismerjék a Városháza történetét, a hivatal impozáns épületét, azokat a helyiségeket, ahová a mindennapos ügyintézés során nem tekinthetnek be.
Talán sokaknak vonzó lehet, hogy a látogatók a díszteremben beülhetnek a képviselők székeibe és próbaszavazáson vehetnek részt, vagy beléphetnek a polgármester hivatali helyiségébe, ahol akár helyet is foglalhatnak a polgármesteri székben.
Egy igazi kuriózummal is készülünk, hiszen a „Régi városházi élet” című tárlaton a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának és a Jósa András Múzeumnak köszönhetően csak ezen a napon olyan dokumentumokat és tárgyakat tekinthetnek meg a Városháza Bencs termében, amelyeket csak ritkán láthat a nagyközönség. Ilyen pl. a városháza alaprajza, az egykori városi hivatali létet dokumentáló pecsétek és a hozzájuk tartozó privilégium levelek. Látható lesz az 1787. évi mezővárossá válás oklevele és az akkor kapott pecsét, az országosan is ritkaságszámba menő örökváltság (1803, 1824) oklevelei és az 1827-es pecsét, valamint a különleges jogállást adományozó, 1837-es kiváltságlevél és pecsét – a mai városi címer alapja. Ezen kívül még a város hivatali működését illusztráló jegyzőkönyveket, iratokat, díszpolgári okleveleket is megtekintheti az érdeklődő nagyközönség.
Dr. Kovács Ferenc polgármester, Jászai Menyhért és Dr. Ulrich Attila alpolgármesterek, valamint Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző személyesen kalauzolja az érdeklődőket az alábbi időpontokban: 10:00, 11:30, 13:00, 14:30
A tárlatvezetéseken előzetes regisztráció alapján lehet részt venni. Jelentkezni a regisztracio@nyiregyhaza.hu e-mail címen, vagy munkaidőben a 42/524-507 telefonszámon lehet.

Helyszíni regisztráció a Városháza főbejáratánál október 17-én (szombaton) 9 órától lehetséges.

– Nyíregyháza MJV –