Kun-Mediátor – Ügyvéd: fel kellett volna tűnnie az iroda nagy bankszámla-forgalmának

    Budapest, 2015. április 17., péntek (MTI) – Ha egy utazási irodának jelentős összegű bankszámla-forgalma van, ami többszörösen meghaladja az éves mérlegét, annak szemet kellett volna szúrnia – mondta Dobrossy István, a Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd pénteken az M1 aktuális csatornának.

A kisbefektetők azt mondták az ügyvédnek, a legtöbb esetben nem készpénzben adták, hanem bankszámláról utalták át a pénzt a Kun-Mediátornak. Helyiek szerint egyes vállalkozók több százmillió forintot is tartottak a cégnél, de háttérben maradnak, mert nem tudják igazolni a vagyon eredetét – számolt be a csatorna.
Dobrossy István azt mondta: felmerülhet, hogy a cégnek jóval nagyobb bankszámla-forgalma volt a valós pénzügyi forgalmánál, ennek pedig fel kellett volna tűnnie a számlavezető banknál.
“A legközelebbi feljelentésünkben javasolni fogjuk a rendőrségnek, hogy keressék meg ezeket a pénzintézeteket, és kutassák ki, hogy a cégnek milyen mértékű bankszámla-forgalma volt” – mondta az ügyvéd. Hozzátette, ha ez a forgalom a lakossági elképzelésekkel egyezően lényegesen több, mint amit az utazási irodai tevékenység indukál, meg kellene vizsgálnia a hatóságnak azoknak a felelősségét, akik ezt tudták.
A rendőrség kedden este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél.
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytatott, de pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt az MNB-től. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a kft.-nél. A cég utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH).
Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség. A kár pontos összegét egyelőre nem tudni, de több milliárd forint lehet.

– MTI –