A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a polgármesterválasztást Demecserben

    Demecser, 2016. július 31., vasárnap (MTI) – Váradi László, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármesterválasztást vasárnap Demecserben – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város jegyzője, helyi választási irodájának vezetője az előzetes eredményt az MTI-vel.

Mátyás B. Szabolcs elmondta, hogy Váradi László, a korábbi polgármester 1267 voksot kapott, míg a második helyen 943 szavazattal a független Rátkai Sándor, harmadikon pedig a szintén független Bartha Zoltán végzett, akire 84-en voksoltak. A további két polgármesterjelölt közül Balogh Róbert (Jobbik Magyarországért Mozgalom) 60, míg Szabó Zoltán (Magyar Munkáspárt) 6 szavazatot kapott. A jegyző megjegyezte, hogy a polgármesterválasztás mellett hat tagú képviselőtestületet is választottak vasárnap Demecserben, 37 jelölt közül. A voksok összeszámolása vasárnap késő este még tartott, az előzetes eredményt később hozzák nyilvánosságra.
Az időközi választást azért tartották a nyírségi településen, mert a képviselőtestület májusban 4:3 szavazataránnyal feloszlatta magát. A voksoláson a 3459 szavazásra jogosult közül 2384 szavazott, így a részvétel 69,92 százalékos volt.

– MTI –

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .