Elkezdődött a Vidor Fesztivál Nyíregyházán

    Nyíregyháza, 2015. augusztus 28., péntek (MTI) – A Borbély Mihály Balkán Jazz Projekt és a Maliból érkezett Bassekou Kouyate & Ngoni nagykoncertjeivel megkezdődött a 14. Vidor Fesztivál pénteken Nyíregyházán; a szeptember 5-ig tartó összművészeti rendezvény kilenc napja alatt csaknem négyszáz program, többek közt színházi előadások, filmvetítések, kiállítások, illetve színes zenei, képzőművészeti és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.

    A Kossuth téren tartott ünnepélyes megnyitón részt vett és köszöntőt mondott Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Schlanger András, a szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, valamint Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője.
A polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a Vidor nemcsak az ország és Közép-Európa egyik legnagyobb ingyenes fesztiválja, hanem egyben a nyíregyházi tradícióknak szerves és színes része is.
A hagyományos helyszínek mellett idén a művelődési ház előtti téren “Vidor-sziget” létesült, ahol a kulturális és zenei programok mellett gasztronómiai kirakodóvásár egyaránt várja a közönséget – hívta fel a figyelmet a helyhatóság vezetője.
A fesztivál programjai Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 22 kistelepülésén zajlanak. A legnagyobb érdeklődés idén is a színházi versenyprogram iránt van: a kilenc nap alatt 16, az elmúlt évben bemutatott vígjátékot és egy cirkuszi előadást tekinthet meg a közönség a legismertebb hazai társulatok előadásában. Nyíregyházán lép fel többek közt a budapesti Katona József Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Thália Színház, az Orlai Produkciós Iroda, a Nézőművészeti Kft., a Kecskeméti Katona József Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Centrál Színház, a Madách Színház és a Játékszín társulata is.
Az előadásokat a Makk Károly filmrendező vezette zsűri értékeli, amely a fesztivál végén kilenc díj odaítéléséről dönt.
A világzenei kínálatban a nyitókoncertet adó Bassekou Kouyate & Ngoni Ba mellett az olasz Bandadriatica, a kolumbiai Sidestepper, valamint a kínai Hanggai szerepel, a hazai előadóművészeket pedig például a Kiscsillag, az Ocho Macho, a Cimbali Band, a Quimby, a Supernem és a Budapest Klezmer Band képviseli.
A kilenc utcaszínházi és öt bábelőadás mellett esténként kilenc magyar játékfilmet vetítenek le a Kossuth téren és a Cinema Cityben. Szombaton városszerte kiállítások nyílnak meg a Vidor Fesztivál programjainak keretében a Jósa András Múzeumban, a Váci Mihály Kulturális Központban, a Pál Gyula Teremben, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban és a színházban is.
A nyíregyházi fesztiválon rendelnek a bohócdoktorok, lesz Dumaszínház, félmaraton, irodalmi kávéház, civil sátor, szabadtéri könyvtár, gyermekkoncertek, büntetés-végrehajtási intézetekben tartott zenés előadások, esténként pedig a Vidor- és a Móricz-kertben szórakoztatják a közönséget a helyi amatőr zenei együttesek.

– MTI –
– MTI Fotó: Balázs Attila –