Döntött a minisztérium az SZTE két gyakorlóiskolájának összevonásáról

Szeged, 2015. június 2., kedd (MTI) – Döntött az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jelenleg Ságvári Endre nevét viselő gyakorló általános iskolájának és gimnáziumának összevonásáról. Az új intézmény neve a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola lesz – közölte a felsőoktatási intézmény szóvivője az MTI-vel.

Újszászi Ilona tájékoztatása szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény a felsőoktatási intézmények gyakorló iskoláival kapcsolatos fenntartói jogosítványok közül – egyebek mellett – az iskolák nevének megállapításával, illetve átszervezésével kapcsolatos jogok gyakorlását közvetlenül az Emmi miniszterének hatáskörébe helyezi.
A miniszter – a jogszabályokban rögzített előkészítést követően – döntött arról, hogy a korábbi SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola – az általános iskola beolvadásával – egyesül, és az így létrejövő intézmény elnevezése Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola lesz. Arról is határoztak, hogy az új intézményben támogatják a 6 és a 8 osztályos gimnáziumi képzés indítását. A döntésről a minisztérium levélben tájékoztatta az SZTE vezetését.
Az egyetem szenátusa hétfőn elfogadta a létrejövő új intézmény alapító okiratát, amely szeptember 1-jén lép hatályba – áll a közleményben.

– MTI –