Változatos előadások az új évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban

Nyíregyháza, 2017. június 21., szerda (MTI) – Változatos előadásokkal, hat nagyszínpadi és négy kamaraszínházi bemutatóval várja a közönséget a 2017-2018-as évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.
Kirják Róbert, a színház ügyvezető igazgatója az évadot bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szezon A sátán kutyája című Sherlock Holmes-történet premierjével kezdődik szeptember 9-én. Sir Arthur Conan Doyle egyik legismertebb regénye a kétszeres Olivier- és háromszoros Tony-díjas Ken Ludwig adaptációjában kerül színre Nyíregyházán Szente Vajk rendezésében, magyarországi bemutatóként.
Ezt követi László Miklós Illatszertár című darabja, amelyet Nyíregyházán Pelsőczy Réka visz színre novemberi premierrel. Szőcs Artúr rendezésében láthatja majd a nyíregyházi közönség John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse Chicago című musicaljét jövő januárban. Márciusban mutatják be Friedrich Schiller Don Carlos című darabját, amelyet a Nyíregyházán most először dolgozó Szabó Máté rendez.
Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója áprilisban lesz: az egyik legtöbbet játszott bohózatszerző, Georges Feydeau A hülyéje című vígjátékát Fehér Balázs Benő rendezi.
Szintén a nagyszínpadon lesz látható Kapecz Zsuzsa, Gothár Péter és Selmeczi György Diótörő című zenés mesejátéka Olt Tamás rendezésében. Az októberben bemutatandó klasszikus történet mellett még több más előadással is várják a gyerekeket: a Művész Stúdióban lesz látható a Kék pék, a Maszmók Afrikában és a Mirr Murr kalandjai.
A kamaraszínházi előadások közül a Krúdy Kamarában kerül színre januárban Koltai M. Gábor rendezésében Thomas Middleton Asszony asszonynak farkasa című darabja, novemberben Martin McDonagh Leenane szépe című feketekomédiája, amelyet Göttinger Pál rendez, márciusban pedig A rózsák háborúja – Warren Adler nagysikerű regényének színpadi adaptációja – Végh Zsolt színrevitelében. A név: Carmen címmel Prosper Mérimée eredeti elbeszéléséből Sediánszky Nóra készített színpadi változatot, amelyet szeptemberben a Művész Stúdióban láthatnak az érdeklődők.
Bérletek június 22-től vásárolhatóak a nyíregyházi jegyirodában és online felületeken is.

– MTI –

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .