Megkezdődött a nyugati elkerülő út második ütemének építése Nyíregyházán

Nyíregyháza, 2015. február 25., szerda (MTI) – Megkezdődtek a Nyíregyházát nyugatról elkerülő főút második ütemének építési munkálatai – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.

Loppert Dániel elmondta, a 3,54 milliárd forint értékű útberuházást a Duna Aszfalt Kft. és a Ke-Víz 21 Zrt. konzorciuma végzi, a fejlesztés 85 százalékban uniós és 15 százalékban hazai forrás felhasználásával valósul meg.
A 4,5 kilométer hosszú elkerülő első, 2,2 kilométeres szakaszát tavaly októberben adták át a forgalomnak, a most épülő útrésszel együtt az új 338-as főút az M3 autópálya és a Nyíregyházát Tiszavasvárival összekötő 36-os főút között teremt kapcsolatot.
A beruházás során a főút polyákbokori csatlakozásánál csomópontot, a rókabokori csatlakozásánál, valamint az elkerülő végén körforgalmat alakítanak ki. Loppert Dániel tájékoztatása szerint a munkálatok a fa- és cserjeirtással kezdődtek meg, március közepétől a földmunkák és a közműkiváltások következnek.
A beruházással érintett útszakaszokon február végétől várhatóan őszig, a beruházás végéig forgalomkorlátozásokra kell számítani – tette hozzá.

– MTI –

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .