Bővíti nyíregyházi gumiabroncsgyárát a francia Michelin

Nyíregyháza, 2015. március 5., csütörtök (MTI) – Tovább bővíti nyíregyházi gyárát a gumiabroncs-gyártással foglalkozó Michelin Csoport, a 40 millió eurós (12,2 milliárd forint) beruházás megvalósítása idén kezdődik és 2017 végére fejeződik be – közölte a francia óriáscég közleményben csütörtökön az MTI-vel. A cég nyírségi gyárában jelenleg is tart egy 15 millió euró értékű kapacitásbővítő beruházási program.

A 40 millió eurós bővítés eredményeként a nyíregyházi gyárban naponta 6900 személyautó-abroncsot fognak gyártani, a fejlesztés száz új munkahely létrehozását teszi lehetővé.
A Michelin közölte: az európai piacon tartós növekedést mutat a kiemelkedően magas teljesítményű, vagyis 18 col és a feletti abroncsméretek szegmense. A nyíregyházi gyár a jövőben is a sport- és szupersport kategóriájú személyautókra és az összkerék-meghajtású járművekre gyárt majd gumiabroncsokat, a jelenlegi termékkör mellett pedig elindul majd a defekttűrő személyabroncsok gyártása is.
A társaság közlése szerint a további bővítés előtt álló nyíregyházi gyáregység mellett tovább működik a Közép- és Dél-Európát ellátó váci logisztikai bázis, valamint folytatja tevékenységét a vállalat alapanyag-kereskedelemmel foglalkozó stratégiai egysége a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron. A vállalatcsoport 2013-ban hozta létre Budapesten új irányító szervezetét, amely az alsó kategóriás személyautó-abroncs márkáinak kereskedelmét koordinálja, emellett a társaság változatlanul folytatja a márka személy, teher- és mezőgazdasági abroncs kereskedelmét is.
A nyíregyházi gyárban 2011-ben fejeződött be egy 50 millió euró összköltségű fejlesztés. A Michelin egy évvel később, 2012-ben újabb beruházási programot indított el 15 millió euró értékben, amely 2015 végéig további húsz százalékkal fogja növelni a gyár kapacitását.
A projekteket az itt jellemző, kimagaslóan sok új méret beüzemelése, valamint a nagy flexibilitást igénylő rövid szériák és gyakori méretváltások indokolják – tájékoztatta az MTI-t a Michelin. A folyamatban lévő projektek az éves rendes beruházások részeként valósulnak meg.
A Michelin Hungária négy magyarországi telephelyén összesen 1650 embert foglalkoztat, nettó árbevétele 247 milliárd forint volt 2014-ben. Az 1013 alkalmazottat foglalkoztató nyíregyházi gyár termékei az európai és észak-amerikai piacokon jelennek meg. A társaság magyarországi beruházásainak értéke 2015-ig elérte a 302,7 millió eurót.
A vállalatcsoport a világ 17 országában 67 gyárral van jelen és világszinten 112 300 munkavállalót foglalkoztat. Évente 171 millió darab abroncsot gyárt, és 2013-ban több mint 13 millió térképet és útikönyvet szerkesztett 15 nyelven. A Michelin Csoport nettó árbevétele tavaly 19,5 milliárd euró volt.

– MTI –

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .