Bekapcsolták az ország első 300 megabites mobilinternet-szolgáltatását Nyíregyházán

    Nyíregyháza, 2015. december 3., csütörtök (MTI) – Bekapcsolták az ország első 300 megabites mobilinternet-szolgáltatását Nyíregyházán csütörtökön – közölte a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint a jelenleg elérhető leggyorsabb mobilinternet technológiát a Digitális Magyarország programban kapta meg elsőként a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely a Telekom hálózatán.
A 300 megabit sebességű technológiát egy évvel ezelőtt több budapesti helyszínen kezdte tesztelni a cég, és a nyíregyházi tapasztalatok és az ügyfél-visszajelzések alapján további hálózati fejlesztések várhatók.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a cég közleménye szerint kiemelte, hogy a további fejlesztésekkel a Digitális Magyarország program céljainak megvalósításához szeretnének hozzájárulni.
A programban 2020-ig jelentős fejlesztések valósulnak meg a digitális közösség és gazdaság, a digitális állam, valamint a digitális készségek területén.
A Digitális Magyarország program első állomásán, Nyíregyházán, a Magyar Telekom a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a város önkormányzatával együttműködve tavasszal indított átfogó fejlesztéseket. A társaság saját költségű hálózatbővítése révén mintegy 7000 további, főként külváros-részi háztartásban válik elérhetővé a nagysebességű, szélessávú internet. A cég emellett a Telekom Okosdigitális program keretében a lakosság digitális írástudásának fejlesztését is elősegíti.

– MTI –